#3. Growing up

 A mai témám elsősorban a felnőtté válásról szólna. Szeretném kitárgyalni, hogy nekem mik is a tapasztalataim ezzel a témával kapcsolatban hiszen ez egy olyan téma, amiről ha akarnánk, órákat megélhetnénk a egymásnak. Szeretném kifejteni gondolataimat, meglátjuk hogy sikerül.

 Minden ember életében bekövetkezik az a folyamat, amikor a gyermekévek hirtelen tova tűnnek és helyükre kénytelenek leszünk ráeszmélni, hogy a kemény valóság szüremkedik be az addig nyugodtnak és meghittnek vélt életünkbe. Egyesek számára ez talán nem jelent semmit, megint mások számára, talán a megélhetést jelenti - nem lehet tudni. Én fel szeretném most vázolni, hogyan is érzek ezzel a témával kapcsolatban. 

 Az én életem eléggé egyszerűen alakult, vagy legalábbis elég nyugodt volt eddig. Csak éltem a magam kis világában és nem érdekelt mit gondolnak rólam mások. Mért is zavart volna, ha az égvilágon megvolt mindenem, amit éppen kívántam, amit meg meg akartam szerezni, azt később meg is kaptam. Így tehát nem igen volt túlságosan nehéz dolgom. Felelősséget még nem kellett vállalnom, csak szórakoztam és mindvégig saját magammal voltam elfoglalva - legalábbis amolyan megengedhető szinten. Az évek múlásával azonban egyre több dolog kezdett érdekelni, próbáltam kiszakadni az akkori komfortzónámból, ami ugyan nyugodt volt és nem zavart meg szinte senki sem, de már azt éreztem, hogy nem kéne annyira bezárkóznom. Ez nálam egy igen hosszadalmas folyamat volt, most kezdek úgy igazán észhez térni. 18 éves vagyok ugyan, de néha már sokkal idősebbnek érzem magam, ami nem tudom, hogy most jót vagy rosszat jelent-e a számomra. Egyre több felelősség hárul rám, egyre több a tennivalóm és ha tehetném, sok mindent előröl tudnék kezdeni az életemben. Kezdek tisztában lenni a határaimban és meghallgatom mások véleményét is. Szóval azalatt a 4 év alatt, amíg a középiskola évfolyamait tapostam és taposom is, eljutottam arra a szintre, ahol már halvány sejtéseim vannak, miben is kéne megváltozni. De vajon ez a változás jót jelent? 

 Jogosan lehet feltenni azt a kérdést, hogy vajon meg kell-e változnunk ahhoz, hogy felnőjünk és hogy vajon jót jelent-e ez a számunkra. Én úgy gondolom, hogy az évek során az emberek akaratlanul is változnak legalábbis minimális szinten. Jobban tudunk alkalmazkodni, felelősséget kell vállalnunk tetteink iránt és már nem élhetünk homokba dugott fejjel. Számtalan problémával kell szembesülnünk, számtalan nehéz helyzetbe kerülünk, amikből csak kitartással menekülhetünk. Szembe kell néznünk saját démonjainkkal, nem futhatunk el a felelősség elől. Vállalnunk kell tetteink következményét még a leglehetetlenebb helyzetekben hiszen nem futhatunk örökre, egyszer úgyis ránk talál a múltban elkövetett felelőtlen tettünk emléke és az nem lesz valami túl szép, de ha szembenézünk a lehetetlennel, saját démonainkkal, vállaljuk a kockázatot, a felelősséget tetteink iránt, ha átéljük a megpróbáltatásokat, az erőssé tesz minket, így szerzünk tapasztalatot, amit később bármikor fel tudunk használni.

 Véleményem tehát a felnőtté válásról az, hogy egyszerre előny, hogy változunk és hátrány is, mivel az éremnek két oldala van, de pont ez benne a legszebb. A nehéz helyzetekben tudjuk meg kik is vagyunk valójában, milyen barátokra számíthatunk és akkor tudjuk csak meg, kik állnak mellettünk. Hülyeség lenne azt állítani, hogy mindenki hibátlanul éli életét, hogy senki sem követ el hibákat az életében, mert ez nem így van. Mindannyian hibázunk, de aki már eléggé felnőttesen gondolkodik a dolgokról vagy legalábbis van egy kis rálátása a dolgokra, rájön, hogy megpróbálhatja helyrehozni hibáját. Mindenki képes rá csak akarni kell - a felnőtté válás pedig egyet jelent azzal is, hogy nem bújunk el saját árnyoldalunk elől, nem próbáljuk bebeszélni magunknak, hogy mi bizony nem vagyunk hibásak semmiért és próbálunk kicsit megértőbbek lenni.

#2. The perfect man

 Vajon létezik a tökéletes férfi a való életben is vagy csak a könyvekben találkozhatunk szexi, szőke, magas és kék szemű szívtiprókkal? És ha létezik, vajon a Föld melyik részén találkozhatunk vele? Itt, Európában vagy pedig földrészeket kell utaznunk ahhoz, hogy találkozzunk is a tökéletessel? - Számtalan kérdés felvetődhet ezzel a témával kapcsolatban, de nézzük csak meg az érem másik oldalát is! Ne legyünk annyira vakok, hogy egy külsőség miatt veszítjük el azt az egyetlen személyt az életünkben, akit a legjobban szeretünk! Az első téma, amiről írni szeretnék az nem más, mint a tökéletes férfi alakja - vagyis, hogy egyáltalán létezik vagy létezhet-e. Te hiszel abban, hogy valaki tökéletes még a hibái ellenére is?

 Rengeteg ember él a Földön és mint ahogy mondják: nincs két egyforma közöttük. Valamiben mindig eltér mindegyikünk ízlése s valamiben egyezik - ez alapján tehát mindenkinek más és más elképzelése van az igaziról (vagy ha úgy jól esik: a nagy Ő-ről). Valakinek a tökéletesség a külcsínben rejlik: magas, izmos, kék szemű és sármos, valaki inkább az egyén tulajdonságait nézi, valakinek pedig megadatik, hogy az adott férfi egyszerre legyen külsőleg és belsőleg is tökéletes. De vajon mit is takar a "tökéletes férfi" kifejezés? Egyáltalán tudhatjuk rá a választ vagy megint csak találgatnunk kell, mert egy olyan fogalommal állunk szemben, amit egy évtizedig lehetne magyarázni?

 Az én szótáramban a tökéletes férfit a következők jellemzik: barátságos, szexi vagy ha nem is annyira az, legalább annyira ápolt a külseje, hogy elterelje a hibákról a figyelmet továbbá fontos, hogy mindig meg tudjon nevettetni, újra meg újra el tudjon csábítani. Véleményem szerint a hibák azok csak jobbá teszik az embert. Hogy hogyan? Ha tisztában vagyunk saját tulajdonságainkkal, akkor ösztönösen törekedjünk arra, hogy a hibáinkat ki tudjuk javítani, ha valami súlyosat viszünk végbe, hogy ismerjük be, mi is hibázhatunk és ezek miatt ne adódjon a későbbiekben vitánk a párunkkal. Nekem tehát ez jelenti a tökéletességet.

 Pár hónapja még én is egy párkapcsolatban éltem igaz, a vége felé már nagyon megromlott a kapcsolatunk, olyannyira, hogy ahogy csak lehetett megbántottuk egymást. Azóta tanultam a hibámból, ami tulajdonképpen az volt, hogy a tökéletesre törekedjek, holott tudtam, hogy a srác nem éppen az a túlzottan romantikus alkat, akire nekem abban az időben szükségem lett volna. Egy olyan illúzióba kapaszkodtam, ami a kapcsolatunk végét jelentette - nem azt akarom mondani, hogy én voltam csak a hibás, de azért ez is közrejátszott. Ő is megbántott engem, én is megbántottam őt, azóta nem is beszélünk. Ha eljutottál eddig a sorig, az azt jelenti, hogy vagy lekötött, amit írtam, vagy pedig elgondolkodtál azon, hogy vajon mért is törekednek annyira a tökéletesre egyesek. Magamból kiindulva csak azzal a válasszal szolgálhatok, hogy túlságosan is ragaszkodunk saját boldogságunkhoz és a másik érdekeit háttérbe szorítjuk, nem foglalkozunk egyszerűen vele, mert már megszoktuk, hogy ő próbál alkalmazkodni és nekünk nem kell annyit beleadni a kapcsolatba, amennyi a minimum lenne. Elvárjuk, hogy a másik csináljon mindent helyettünk és az orrunk hegyét sem mozdítjuk arra, hogy vajon nekünk mit kéne másként csinálnunk. Szeretnék most egy tanácsot adni nektek, amit saját bőrömön tapasztaltam: egy kapcsolatba szívünket-lelkünket bele kell  adni, de egyszerre meg kell tartani a 3 lépés távolságot úgy értve, hogy egy kis szabad teret is kell adnunk a párunknak, hogy érezze, nem akarjuk minden lépését meghatározni, hogy legyen neki is egy kis mozgástere, szabadságérzete. Ne kövessétek el azt a hibát amit én: foggal-körömmel kapaszkodtam belé, ami bizony nem tett jót egyikünknek sem.

 A véleményem tehát a tökéletes férfiról az, hogy nem létezik csupán a mesékben! Mindenkinek van hibája, amit el kell fogadnunk, együtt kell vele élnünk és szeretnünk kell még pedig az miatt, hogy ezt a másiktól is megkapjuk! Nem vagyunk tökéletesek mi sem, borzasztó sok hibája lehet egy embernek, de ez még nem azt jelenti, hogy nem tehet ellene semmit. Igen, követünk el hibákat, amiket ki lehet javítani (akad ami súlyos az igaz, de azt ne keverjük ide) - erre viszont sok időre van szükségünk. Ne a tökéletesre törekedjünk, hanem a boldogságra. Olyan pasit keressünk magunknak, aki megnevettet, tiszta szívéből szeret és aki elfogad minket annak ellenére is, hogy vannak hibáink, hogy hibázunk életünk során!

#1. The beginning

 Mindenki életében elérkezik az újrakezdés pillanata - nekem úgy érzem most jött el méghozzá egy új bloggal. Voltatok már úgy, hogy késztetést éreztetek arra, hogy írjatok valamit, de halvány lila gőzötök nem volt arról, miről is kéne írni? Vagy egyáltalán nem is volt hova, mivel kézzel naplóba nem szerettek írni, az interneten pedig nem volt mostanában egy rendes blogotok? Nos, én ezzel bevallom így vagyok vagy voltam mostanában. Ahányszor nyomta valami a lelkem (anno) leírtam, de persze a blogom nem bírt ki egy fél évnél többet, mert meguntam vagy pedig egyszerűen el is feledkeztem róla - pontosan ez az oka annak, hogy egy amolyan kritizáló lappal rukkoltam elő. 

• Mit jelent az a kritizáló lap a saját szerény fogalmaim szerint?

 Nos, ez egy igen érdekes kérdés. Nyilván elsősorban saját véleményeimet fogom leírni, megállapításaimat egyes termékekkel, emberekkel, tárgyakkal, zenékkel és egyéb dolgokkal kapcsolatban. Továbbá néha-néha lehet be fog csúszni pár tipp, jó tanács, de ezt még nem tudom megmondani. Hogy őszinte legyek, ezzel a bloggal próbálom én is más szemmel nézni a világot. Próbálok olyan dolgokra rávilágítani, amiket először még én sem veszek észre és próbálok ezáltal nektek is hasznos példákkal előállni. Ha pedig valakit megsértenék, az nem azért lesz, mert annyira nem "bírom a buráját", hanem mert én így élem meg a dolgokat. Igény esetén talán még blogkritikákat is bevállalok - természetesen akkor, ha többen is írnak majd a Guestbook-ba (Vendégkönyv), hogy szeretnének! 

• Miért nem találom a chat-et? 

 Ha én a ti helyetekben lennék (vagyis az olvasóim helyében), akkor először a chat-et keresném, mint ahogy azt rendszerint meg is teszem, ha egy blogra/oldalra tévedek. Az első az lenne, hogy a jobb oldali (vagy netán bal) oldalon keresném azt a kis sarkot, ahova az ott járó látogatók korlátozottan ugyan, de írhatnak. Ne szomorítson el a tudat titeket, ha ezt nálam nem találjátok meg - helyette ugyanis ott van a nemrégiben említett Guestbook, ahova korlátok nélkül kifejthetitek véleményeiteket, kérhettek cserét/kritikát vagy csak egyszerűen köszönhettek/hirdethettek. Ennek igazán egyszerű okai vannak: 1) sokkal célravezetőbbnek tartom ezt, mint azt, hogy több száz chat-ben hagyott üzenet után tudjuk meg az oldalra látogató véleményét; 2) ebből adódóan nem kell aggódni azért, hogy egy smiley (hangulatjel) kimarad az általad fontosnak vélt üzenetből; és végül, de nem utolsó sorban 3) szabadon hirdethetitek saját oldalaitokat is.

 El is érkeztünk a befejező részhez, amiben túl sok mindent már nem terveztem mondani, mert ami eszembe jutott, azt már úgyis leírtam, ismételgetni meg nem szeretnék semmit sem, szóval ezen kívül már csak szeretnék jó olvasgatást, barangolást kívánok nektek az oldalon!

Rosy.