#3. Growing up

 A mai témám elsősorban a felnőtté válásról szólna. Szeretném kitárgyalni, hogy nekem mik is a tapasztalataim ezzel a témával kapcsolatban hiszen ez egy olyan téma, amiről ha akarnánk, órákat megélhetnénk a egymásnak. Szeretném kifejteni gondolataimat, meglátjuk hogy sikerül.

 Minden ember életében bekövetkezik az a folyamat, amikor a gyermekévek hirtelen tova tűnnek és helyükre kénytelenek leszünk ráeszmélni, hogy a kemény valóság szüremkedik be az addig nyugodtnak és meghittnek vélt életünkbe. Egyesek számára ez talán nem jelent semmit, megint mások számára, talán a megélhetést jelenti - nem lehet tudni. Én fel szeretném most vázolni, hogyan is érzek ezzel a témával kapcsolatban. 

 Az én életem eléggé egyszerűen alakult, vagy legalábbis elég nyugodt volt eddig. Csak éltem a magam kis világában és nem érdekelt mit gondolnak rólam mások. Mért is zavart volna, ha az égvilágon megvolt mindenem, amit éppen kívántam, amit meg meg akartam szerezni, azt később meg is kaptam. Így tehát nem igen volt túlságosan nehéz dolgom. Felelősséget még nem kellett vállalnom, csak szórakoztam és mindvégig saját magammal voltam elfoglalva - legalábbis amolyan megengedhető szinten. Az évek múlásával azonban egyre több dolog kezdett érdekelni, próbáltam kiszakadni az akkori komfortzónámból, ami ugyan nyugodt volt és nem zavart meg szinte senki sem, de már azt éreztem, hogy nem kéne annyira bezárkóznom. Ez nálam egy igen hosszadalmas folyamat volt, most kezdek úgy igazán észhez térni. 18 éves vagyok ugyan, de néha már sokkal idősebbnek érzem magam, ami nem tudom, hogy most jót vagy rosszat jelent-e a számomra. Egyre több felelősség hárul rám, egyre több a tennivalóm és ha tehetném, sok mindent előröl tudnék kezdeni az életemben. Kezdek tisztában lenni a határaimban és meghallgatom mások véleményét is. Szóval azalatt a 4 év alatt, amíg a középiskola évfolyamait tapostam és taposom is, eljutottam arra a szintre, ahol már halvány sejtéseim vannak, miben is kéne megváltozni. De vajon ez a változás jót jelent? 

 Jogosan lehet feltenni azt a kérdést, hogy vajon meg kell-e változnunk ahhoz, hogy felnőjünk és hogy vajon jót jelent-e ez a számunkra. Én úgy gondolom, hogy az évek során az emberek akaratlanul is változnak legalábbis minimális szinten. Jobban tudunk alkalmazkodni, felelősséget kell vállalnunk tetteink iránt és már nem élhetünk homokba dugott fejjel. Számtalan problémával kell szembesülnünk, számtalan nehéz helyzetbe kerülünk, amikből csak kitartással menekülhetünk. Szembe kell néznünk saját démonjainkkal, nem futhatunk el a felelősség elől. Vállalnunk kell tetteink következményét még a leglehetetlenebb helyzetekben hiszen nem futhatunk örökre, egyszer úgyis ránk talál a múltban elkövetett felelőtlen tettünk emléke és az nem lesz valami túl szép, de ha szembenézünk a lehetetlennel, saját démonainkkal, vállaljuk a kockázatot, a felelősséget tetteink iránt, ha átéljük a megpróbáltatásokat, az erőssé tesz minket, így szerzünk tapasztalatot, amit később bármikor fel tudunk használni.

 Véleményem tehát a felnőtté válásról az, hogy egyszerre előny, hogy változunk és hátrány is, mivel az éremnek két oldala van, de pont ez benne a legszebb. A nehéz helyzetekben tudjuk meg kik is vagyunk valójában, milyen barátokra számíthatunk és akkor tudjuk csak meg, kik állnak mellettünk. Hülyeség lenne azt állítani, hogy mindenki hibátlanul éli életét, hogy senki sem követ el hibákat az életében, mert ez nem így van. Mindannyian hibázunk, de aki már eléggé felnőttesen gondolkodik a dolgokról vagy legalábbis van egy kis rálátása a dolgokra, rájön, hogy megpróbálhatja helyrehozni hibáját. Mindenki képes rá csak akarni kell - a felnőtté válás pedig egyet jelent azzal is, hogy nem bújunk el saját árnyoldalunk elől, nem próbáljuk bebeszélni magunknak, hogy mi bizony nem vagyunk hibásak semmiért és próbálunk kicsit megértőbbek lenni.