Vajon létezik a tökéletes férfi a való életben is vagy csak a könyvekben találkozhatunk szexi, szőke, magas és kék szemű szívtiprókkal? És ha létezik, vajon a Föld melyik részén találkozhatunk vele? Itt, Európában vagy pedig földrészeket kell utaznunk ahhoz, hogy találkozzunk is a tökéletessel? - Számtalan kérdés felvetődhet ezzel a témával kapcsolatban, de nézzük csak meg az érem másik oldalát is! Ne legyünk annyira vakok, hogy egy külsőség miatt veszítjük el azt az egyetlen személyt az életünkben, akit a legjobban szeretünk! Az első téma, amiről írni szeretnék az nem más, mint a tökéletes férfi alakja - vagyis, hogy egyáltalán létezik vagy létezhet-e. Te hiszel abban, hogy valaki tökéletes még a hibái ellenére is?
Rengeteg ember él a Földön és mint ahogy mondják: nincs két egyforma közöttük. Valamiben mindig eltér mindegyikünk ízlése s valamiben egyezik - ez alapján tehát mindenkinek más és más elképzelése van az igaziról (vagy ha úgy jól esik: a nagy Ő-ről). Valakinek a tökéletesség a külcsínben rejlik: magas, izmos, kék szemű és sármos, valaki inkább az egyén tulajdonságait nézi, valakinek pedig megadatik, hogy az adott férfi egyszerre legyen külsőleg és belsőleg is tökéletes. De vajon mit is takar a "tökéletes férfi" kifejezés? Egyáltalán tudhatjuk rá a választ vagy megint csak találgatnunk kell, mert egy olyan fogalommal állunk szemben, amit egy évtizedig lehetne magyarázni?
Az én szótáramban a tökéletes férfit a következők jellemzik: barátságos, szexi vagy ha nem is annyira az, legalább annyira ápolt a külseje, hogy elterelje a hibákról a figyelmet továbbá fontos, hogy mindig meg tudjon nevettetni, újra meg újra el tudjon csábítani. Véleményem szerint a hibák azok csak jobbá teszik az embert. Hogy hogyan? Ha tisztában vagyunk saját tulajdonságainkkal, akkor ösztönösen törekedjünk arra, hogy a hibáinkat ki tudjuk javítani, ha valami súlyosat viszünk végbe, hogy ismerjük be, mi is hibázhatunk és ezek miatt ne adódjon a későbbiekben vitánk a párunkkal. Nekem tehát ez jelenti a tökéletességet.
Pár hónapja még én is egy párkapcsolatban éltem igaz, a vége felé már nagyon megromlott a kapcsolatunk, olyannyira, hogy ahogy csak lehetett megbántottuk egymást. Azóta tanultam a hibámból, ami tulajdonképpen az volt, hogy a tökéletesre törekedjek, holott tudtam, hogy a srác nem éppen az a túlzottan romantikus alkat, akire nekem abban az időben szükségem lett volna. Egy olyan illúzióba kapaszkodtam, ami a kapcsolatunk végét jelentette - nem azt akarom mondani, hogy én voltam csak a hibás, de azért ez is közrejátszott. Ő is megbántott engem, én is megbántottam őt, azóta nem is beszélünk. Ha eljutottál eddig a sorig, az azt jelenti, hogy vagy lekötött, amit írtam, vagy pedig elgondolkodtál azon, hogy vajon mért is törekednek annyira a tökéletesre egyesek. Magamból kiindulva csak azzal a válasszal szolgálhatok, hogy túlságosan is ragaszkodunk saját boldogságunkhoz és a másik érdekeit háttérbe szorítjuk, nem foglalkozunk egyszerűen vele, mert már megszoktuk, hogy ő próbál alkalmazkodni és nekünk nem kell annyit beleadni a kapcsolatba, amennyi a minimum lenne. Elvárjuk, hogy a másik csináljon mindent helyettünk és az orrunk hegyét sem mozdítjuk arra, hogy vajon nekünk mit kéne másként csinálnunk. Szeretnék most egy tanácsot adni nektek, amit saját bőrömön tapasztaltam: egy kapcsolatba szívünket-lelkünket bele kell adni, de egyszerre meg kell tartani a 3 lépés távolságot úgy értve, hogy egy kis szabad teret is kell adnunk a párunknak, hogy érezze, nem akarjuk minden lépését meghatározni, hogy legyen neki is egy kis mozgástere, szabadságérzete. Ne kövessétek el azt a hibát amit én: foggal-körömmel kapaszkodtam belé, ami bizony nem tett jót egyikünknek sem.
A véleményem tehát a tökéletes férfiról az, hogy nem létezik csupán a mesékben! Mindenkinek van hibája, amit el kell fogadnunk, együtt kell vele élnünk és szeretnünk kell még pedig az miatt, hogy ezt a másiktól is megkapjuk! Nem vagyunk tökéletesek mi sem, borzasztó sok hibája lehet egy embernek, de ez még nem azt jelenti, hogy nem tehet ellene semmit. Igen, követünk el hibákat, amiket ki lehet javítani (akad ami súlyos az igaz, de azt ne keverjük ide) - erre viszont sok időre van szükségünk. Ne a tökéletesre törekedjünk, hanem a boldogságra. Olyan pasit keressünk magunknak, aki megnevettet, tiszta szívéből szeret és aki elfogad minket annak ellenére is, hogy vannak hibáink, hogy hibázunk életünk során!
Az én szótáramban a tökéletes férfit a következők jellemzik: barátságos, szexi vagy ha nem is annyira az, legalább annyira ápolt a külseje, hogy elterelje a hibákról a figyelmet továbbá fontos, hogy mindig meg tudjon nevettetni, újra meg újra el tudjon csábítani. Véleményem szerint a hibák azok csak jobbá teszik az embert. Hogy hogyan? Ha tisztában vagyunk saját tulajdonságainkkal, akkor ösztönösen törekedjünk arra, hogy a hibáinkat ki tudjuk javítani, ha valami súlyosat viszünk végbe, hogy ismerjük be, mi is hibázhatunk és ezek miatt ne adódjon a későbbiekben vitánk a párunkkal. Nekem tehát ez jelenti a tökéletességet.
Pár hónapja még én is egy párkapcsolatban éltem igaz, a vége felé már nagyon megromlott a kapcsolatunk, olyannyira, hogy ahogy csak lehetett megbántottuk egymást. Azóta tanultam a hibámból, ami tulajdonképpen az volt, hogy a tökéletesre törekedjek, holott tudtam, hogy a srác nem éppen az a túlzottan romantikus alkat, akire nekem abban az időben szükségem lett volna. Egy olyan illúzióba kapaszkodtam, ami a kapcsolatunk végét jelentette - nem azt akarom mondani, hogy én voltam csak a hibás, de azért ez is közrejátszott. Ő is megbántott engem, én is megbántottam őt, azóta nem is beszélünk. Ha eljutottál eddig a sorig, az azt jelenti, hogy vagy lekötött, amit írtam, vagy pedig elgondolkodtál azon, hogy vajon mért is törekednek annyira a tökéletesre egyesek. Magamból kiindulva csak azzal a válasszal szolgálhatok, hogy túlságosan is ragaszkodunk saját boldogságunkhoz és a másik érdekeit háttérbe szorítjuk, nem foglalkozunk egyszerűen vele, mert már megszoktuk, hogy ő próbál alkalmazkodni és nekünk nem kell annyit beleadni a kapcsolatba, amennyi a minimum lenne. Elvárjuk, hogy a másik csináljon mindent helyettünk és az orrunk hegyét sem mozdítjuk arra, hogy vajon nekünk mit kéne másként csinálnunk. Szeretnék most egy tanácsot adni nektek, amit saját bőrömön tapasztaltam: egy kapcsolatba szívünket-lelkünket bele kell adni, de egyszerre meg kell tartani a 3 lépés távolságot úgy értve, hogy egy kis szabad teret is kell adnunk a párunknak, hogy érezze, nem akarjuk minden lépését meghatározni, hogy legyen neki is egy kis mozgástere, szabadságérzete. Ne kövessétek el azt a hibát amit én: foggal-körömmel kapaszkodtam belé, ami bizony nem tett jót egyikünknek sem.
A véleményem tehát a tökéletes férfiról az, hogy nem létezik csupán a mesékben! Mindenkinek van hibája, amit el kell fogadnunk, együtt kell vele élnünk és szeretnünk kell még pedig az miatt, hogy ezt a másiktól is megkapjuk! Nem vagyunk tökéletesek mi sem, borzasztó sok hibája lehet egy embernek, de ez még nem azt jelenti, hogy nem tehet ellene semmit. Igen, követünk el hibákat, amiket ki lehet javítani (akad ami súlyos az igaz, de azt ne keverjük ide) - erre viszont sok időre van szükségünk. Ne a tökéletesre törekedjünk, hanem a boldogságra. Olyan pasit keressünk magunknak, aki megnevettet, tiszta szívéből szeret és aki elfogad minket annak ellenére is, hogy vannak hibáink, hogy hibázunk életünk során!
Na ez jó volt elgondolkodtató! Várom a kövi témát :)
VálaszTörlés